Ünnep a Tájházban is

Augusztus 21-én a Tájházban gyűltek össze Pázmánd Község Önkormányzata meghívásának eleget téve a közmunkaprogramban résztvevők, akiket a település vezetése méltó módon köszöntött és köszönte meg munkájukat.

A Szendrei József, Illés Ibolya és segítőik által készített, kemencében sült kenyérlángosok is gyorsan elfogytak.  (tovább…)

Az időjárás sem ronthatta el…

Augusztus 20-án rendezték a XV. Fogathajtó Baráti Találkozót Pázmándon. A délelőtti ünnepséget követően sokakat elijesztett az esősre forduló időjárás. A bátrabbak azonban már családostul is kíváncsiak voltak az eseményekre.

Valamennyi programelem idén is megvalósulhatott, így az akadályhajtás, a csikós bemutató, vagy a szekértoló verseny, amelyben a „Smaszik” csapata diadalmaskodott. A legnépszerűbb számnak természetesen a malacfogó verseny bizonyult, ahol a gyerekeknek szólót Czakó Gergely nyerte, míg a felnőttek kategóriájában Németh László volt a legszemfülesebb. (tovább…)

Meghitt községi ünnep Pázmándon

Augusztus 20-án méltó módon ünnepeltek Pázmándon is. A templomba érkezők pillanatok alatt megtöltötték a szent falakon belüli helyek mindegyikét.

A Szentmisét követően a jelenlévő vendégeket, mezőgazdászokat, civil szervezetek képviselőit, dr. Kerkuska László díszpolgárt köszöntötték. A kereszténység és államalapítás napján, az Újkenyér ünnepén Csurgó Zsolt adta át dr. Virányiné dr. Reichenbach Mónika polgármesterasszonynak a megszentelt kenyeret. (tovább…)

Tájékoztató

Tisztelt Ügyfelünk!

 Értesítjük, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak 2015. augusztus havi természetbeni juttatását (Erzsébet utalványban) folyósítjuk.

2015.08.28-án (pénteken) 8 órától 12 óráig valamint 2015.08.31-én (hétfőn) 8 órától 18 óráig áll módjában átvenni a Pázmándi Önkormányzat épületében 2476 Pázmánd, Fő utca 80. szám alatt.

Az utalványokat személyesen, személyi igazolvány felmutatásával, vagy meghatalmazással áll csak módunkban, az arra jogosult személynek átadni.

Pázmánd, 2015.08.25.

Járfás Andrea s.k.
jegyző

 

Megnyílt Bubelényi Zsanna kiállítása

Augusztus 15-én a Hét Forrás Művelődési Házban ünnepélyes keretek között került sor Bubelényi Zsanna ceglédi keramikus művész önálló kiállításának megnyitójára. 

A megjelent vendégeket Pázmánd polgármesterasszonya dr. Virányiné dr. Reichenbach Mónika köszöntötte. Az eseményt méltó módon színes programelemek tarkították. Mits Márton szaxofon előadóművész kötötte össze igényes fúvósjátékával az elhangzott szövegeket, beszédeket. (tovább…)

Napelemek telepítése Pázmánd három intézményében

A beruházás a Környezet és Energia Operatív Program Fotovoltaikus rendszerek kialakítása c. konstrukciójának keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg Pázmánd Község három intézményében.

A „Napelemek telepítése Pázmánd három intézményében” KEOP-4.10.0/N/14-2014-0320 azonosító számú projekt támogatása 18,88 millió forint volt, mely a projektben elszámolható költségek 100%-át teszi ki.

hivatal_small

(tovább…)

30 gyermek érkezik Pázmándra Böjte Csaba Testvér otthonaiból

Kedves Lakosaink!

Augusztus 15.-én több, mint 30 gyermek érkezik Pázmándra Böjte Csaba Testvér otthonaiból, hogy egy hetet töltsenek vendégszeretetünkkel kis falunkban. Köszönjük az eddigi segítő kezeiteket.

Aki még szeretne csatlakozni akár személyes, akár természetbeni támogatásával, jelezze a Polgármesteri Hivatalban.
Amire szükségünk lenne: vendégágyak, matracok.

A Jó Isten áldja meg jóságotokat.

Pázmánd Község Polgármestere

Elhunyt Prágai Tamás

Életének 47. évében elhunyt a Pázmándon élő költő, író, színműíró, műfordító, irodalomtörténész, kritikus, tanulmányok, esszék írója, tanár, szerkesztő Prágai Tamás.

Prágai Tamás 1968. július 2-án született Budapesten, Pázmándon élt. Az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán magyar-angol tanári szakon, a Pécsi Tudomány Egyetemen magyar szakon szerzett diplomát, a Torontói Egyetemen poétikaelméleti tanulmányokat folytatott.

Az irodalomtudomány doktora volt, irodalomkritikai írásaiban főként kortárs költészettel foglalkozott. Írásai 1990 óta jelentek meg irodalmi folyóiratokban. Pázmándon otthonra talált a természetben. Korábbi nyilatkozataiban elhangzott a Szőlőhegy iránti szeretete, környezettudatos életszemlélete, a kertészkedés iránti szenvedélye. (tovább…)

2015.08.10.-i Képviselő-testületi ülés meghívója

Pázmánd Község Önkormányzatának Képviselő-testület 2015. augusztus 10. napján (hétfő) 20:00 órai kezdettel (Gazdasági Bizottsági ülések után) rendes nyílt és zárt képviselő-testületi ülést tart, melyre ezúton tisztelettel meghívom.

Az ülés helye: Pázmánd Község Önkormányzata (2476 Pázmánd Fő utca 80.)

Nyílt ülés napirendi pontjai

1.)        Adverticum Kft.-vel kötendő bérleti szerződés tervezet
             Előterjesztő: Radványi Gábor Gazdasági Bizottság Elnökhelyettese

2.)        Kormányhivatali észrevételek – adórendelet felülvizsgálatára felhívás.
              Előterjesztő: Járfás Andrea jegyző

3.)        Közvilágítás korszerűsítés
             Előterjesztő: Sárkány Zoltán alpolgármester

4.)        Pázmándi Pitypang Óvoda alapító okirat módosítása
              Előterjesztő: Járfás Andrea jegyző

5.)        Gördülő fejlesztési terv elfogadása
              Előterjesztő: Zámbóné Vajda Adrienn alpolgármester

6.)        Közbeszerzési terv elfogadása
              Előterjesztő: Zámbóné Vajda Adrienn alpolgármester

Zárt ülés napirendi pontjai

1.)        Szolgálati lakásokkal kapcsolatos kérelmek
            Előterjesztő: Radványi Gábor Gazdasági Bizottság Elnökhelyettese
Meghívott: Tóth Lajos és Nagy Judit Pázmánd, Széchenyi u. 38. sz. alatti bérlők
Mataczné Törjék Leonóra Pázmánd, Gesztenye fasor 1. sz. alatti bérlő
özv. Gáncs Andrásné Pázmánd, Fő utca 67. sz. alatti bérlő

 2./        2015. augusztus 20.-i ünnepség alkalmával átadandó kitüntetésekről döntéshozata
               Előterjesztő:    dr. Virányiné dr. Reichenbach Mónika polgármester

3./        Óvodavezetői pályázatra beérkezett pályázatok
              Előterjesztő: Radványi Gábor Gazdasági Bizottság Elnökhelyettese

4./        Köztartozás-mentes adózói adatbázisba (KOMA) felvétel igazolás, vagyonnyilatkozat tételi kötelezettség teljesítése és összeférhetetlenségi nyilatkozatról határozathozatal
              Előterjesztő: Járfás Andrea jegyző

5.)        Szociális kérelmek előzetes vizsgálata
              Előterjesztő: Radványi Gábor Gazdasági Bizottság Elnökhelyettese
Lukácsné Sipos Szilvia köztisztviselő

Pázmánd, 2015. augusztus 06.

Tisztelettel:
Virányiné dr. Reichenbach Mónika
polgármester