Kiemelkedő részvétel a mammográfiás szűrésen

A Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervétől érkezett levél, amelyben Dr. Müller Cecília megyei tiszti főorvos mond köszönetet a 2014. november 13-14-i mammográfiás szűrés részvételi eredményeire vonatkozóan.

220 fő kapott meghívót, ebből 135 fő jelent meg, azaz 61 %. A megyei megjelenési átlag 2013-ban 50% volt. A tiszti főorvos ezúton szeretné kifejezni köszönetét mindazon pázmándi hölgyeknek, akik segítettek, hogy a megjelenés a megyei átlagot meghaladhassa. (tovább…)

Segítsünk legdrágább adományunkkal

Legdrágább adományunk, ami csak lehet a vérünk, amellyel Pázmándon 2015. január 6-án 14 órától a Hét Forrás Művelődési Házban újra segíthetünk.

Évente átlagosan 420 ezer egység ún. teljes vér levétele történik országosan, körülbelül 280 ezer véradótól. Ennek köszönhetően az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) átlagosan 670.000 egység vérkészítményt ad ki transzfúzióra – olvasható a veradas.hu oldalon. Ehhez a pázmándi lakosok is rendre hozzájárulnak. Az ünnepi időszak alatt kevesen adnak vért, ezért segítsünk, hogy az újévben is megfelelő ellátottsággal rendelkezhessen az ellátó.
A véradáshoz nélkülözhetetlen iratok: személyi igazolvány, TAJ – és lakcímkártya. Adjunk vért, adjunk esélyt jövőre is!

Fiú érkezett!

kek_zaszloAz elmúlt hónapokban pázmándi kislányok láttak napvilágot, ám ezúttal megtörve a „rózsaszín uralmat” egy életerős kisfiú érkezett, ezért az Önkormányzat épületén mától a kék zászló lobog.

Sárvári Zsombor és anyukája Sárváriné Hargitay Anna jó egészségnek örvendenek. Szívből gratulálunk az egész családnak!

A tatami pázmándi bajnokai

A Mikulás Kupa cselgáncsversenyen Tokodaltáron mindenkit lemostak a tatamiról korosztályukban a kis pázmándi harcosok.

judo

A Székesfehérvári Judo Club és Szolnok István neveltjei, elsőként Virányi Róbert nem talált legyőzőre, ő arany, majd testvére Virányi Gergely pedig ezüstéremmel térhetett haza a 18 egyesület, 210 nevezett versenyzőének viadaláról.

(tovább…)

Teltház az Öröm Vasárnapján is!

December 14-én Advent harmadik vasárnapján is megtelt a Hét Forrás Művelődési Ház nagyterme. 

A kreatív foglalkozások és mesefilm vetítése a könyvtárban már megalapozták a jó hangulatot Ezüst Vasárnap a művelődési házban. Sok család volt kíváncsi az „Öröm Vasárnapi” programokra, amelyet méltóképpen tett emlékezetessé a Kempelen Farkas Tagiskola tanulóinak betlehemes és a Pázmándi Népdalkör és Citerazenekar ünnepi műsora.

advent_3_2014005

Zámbóné Vajda Adrienn alpolgármester megható és elgondolkodtató beszéde végén, Prof. Dr. Nagy Lajos levelét is felolvasta, amelyben a díszpolgár üzenetét tolmácsolta, mely szerint rajta kívülálló okok miatt ezúttal nem tud jelen lenni a szép ünnepen. A pázmándi lakosoknak szóló szeretetteljes szavait a közönség nagy tapssal fogadta. A vendégsereg ezúttal a forralt bor, forró tea és zsíros kenyér mellett pizzával és süteménnyel kényeztethette magát.

(tovább…)

Újabb pázmándi kislány született!

rozsaszinTovábbra is kint marad a rózsaszín zászló az Önkormányzat épületén, hiszen nemrég újabb kis pázmándi újszülött érkezett.

Enyedi Adél és édesanyja Nagy Krisztina jó egészségnek örvendenek. Szívből gratulálunk az egész családnak!

Karácsonyfa a hivatalban

Köszönet Farsang Bélának, aki ezt a szép karácsonyfát ajánlotta fel Pázmánd Község Önkormányzatának!

fa1

Egyenlő Bánásmód Hatóság ügyfélfogadása

Forduljon az Egyenlő Bánásmód Hatóság ügyfélszolgálatához, ha

– neme,
– faji hovatartozása,
– bőrszíne,
– nemzetisége,
– nemzetiséghez való tartozása,
– fogyatékossága,
– életkora,
– egészségi állapota,
– vallási- vagy világnézeti meggyőződése,
– politikai vagy más véleménye,
– anyanyelve,
– családi állapota,
– anyasága vagy apasága,
– szexuális irányultsága,
– nemi identitása,
– vagyoni helyzete
vagy egyéb tulajdonsága miatt

hátrányos megkülönböztetés éri.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladata az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt benyújtott panaszok kivizsgálása és az egyenlő bánásmód szempontjainak érvényesítése.

Keresse fel dr. Szatmári Éva Fejér megyei egyenlő bánásmód-referens ügyfélfogadását

2015. január 28–án (szerda) 12.00 és 16.00 óra között
Pázmánd Község Polgármesteri Hivatal

(2476 Pázmánd, Fő utca 80.)

(tovább…)

Megkezdődött az almaosztás

Az ünnepekre, hogy minden pázmándi háztartásba gyümölcs is kerüljön a karácsonyfa alá, összefogással a pázmándi támogatók jóvoltából 10 tonna alma kerül szétosztásra mindenki otthonának asztalára az „összetartó családokért, az összetartó Pázmándért”.

Az idei évtől sajnos a megszokottól eltérően a Karácsonyi utalványok kiosztása nem áll Pázmánd Község Önkormányzatának módjában, a jelenlegi jogszabályok és a belső ellenőri iránymutatás miatt, így összefogással a pázmándi támogatók jóvoltából 10 tonna alma kerül szétosztásra mindenki otthonának asztalára. December 12-én és 13-án 8 órától 18 óráig lehet átvenni a megjelölt utcák szerinti felajánlásokat.

alma_2014012

A közmunka programban résztvevők és az önkormányzat dolgozói segítenek mindebben. Azon lakosok, akik egészségügyi állapotuk vagy egyéb akadályoztatásuk miatt nem tudnak eljönni, kérésükre Pázmánd Község Önkormányzata otthonukba juttatja az almát. Kérjük, ezen igényüket jelezzék utcabizalmijuk felé. Ne felejtsék otthon az elszállításhoz szükséges kosarat vagy egyéb eszközt 10-12 kg alma elszállításához! (tovább…)

Mikulásjárás az oviban

Idén is izgatottan várták az óvodások a Mikulást. A nagyszakállú először a legkisebbekhez kopogtatott be, ahol megszeppent, de várakozással teli kis arcocskákkal találkozott.

ovimiki_2014013

Majd útja a középsősökhöz vezetett, akik már nagyon várták, dallal és verssel köszönték meg, hogy meglátogatta őket. A nagycsoportosokat is megajándékozta Télapó. Ők már nagyon türelmesen hallgatták szavait, válaszoltak kérdéseire, örömmel táncoltak vele. „Mivel a mi óvodánkba csak jó gyerekek járnak, senki sem sírt, mindenki nagyon bátor volt, így megígérte a Mikulás, hogy jövőre is eljön hozzánk!” – foglalta össze a tapasztaltakat Domak Tiborné, Zsuzsa néni.

(tovább…)