Advent második vasárnapja Pázmándon

Ahogy már megírtuk, az idei évben rendhagyó módon a Hét Forrás Művelődési Ház udvarán került felállításra a község karácsonyfája Pázmándon, amelynek díszítése folyamatos lesz az adventi időszakban.

A Karácsonyváró rendezvénysorozat keretében, Advent második vasárnapjának programjaira is sokan voltak kíváncsiak. Nem is csoda, hiszen a Mikulás meseházában a Levendulásokkal kreatívkodhattak a gyerekek, majd Szent Miklós személyesen ajándékozta meg őket a nebulók nagy örömére. A forró tea, frissen készített lángos és egyéb finomságok mellett a Pázmándi Pitypang Óvoda, valamint a Pázmándi Népdalkör és Citerazenekar színesítette műsorával az eseményt. A koszorú második gyertyáját ezúttal is a község egyik díszpolgára, Dr. Kerkuska László gyújtotta meg. A házigazdai teendőket ezen a napon a Pázmándi Ifjúsági Klub látta el méltó módon.

December 15-én is folytatódik a Karácsonyváró rendezvénysorozat, ahol Luca napi játszóház, valamint a Kempelen Farkas Általános Iskola növendékeinek műsora teszi emlékezetessé a családok és minden kedves érdeklődő „ezüstvasárnapját”.

Pázmánd Község Önkormányzata nevében köszönetet mondunk:

  • A házigazda Pázmándi Ifjúsági Klubbnak a vendéglátásért
  • A műsorokért a Pázmándi Pitypang Óvodának és a Pázmándi Népdalkör és Citerazenekarnak
  • Farsang Lászlóné Kati néninek, Kertész Ferencné Jutka néninek és segítőiknek
  • Levendula játszóháznak
  • És nem utolsó sorban a településen élő kedves családoknak, vendégeknek, akik ellátogattak Karácsonyváró rendezvénysorozatunk második állomására

 

Pro Voluntarius díjas Pázmánd önkormányzata

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az önkéntes tevékenység társadalmi elismerése céljából megalapította a Pro Voluntarius díjat, amelyet azon két szervezet és két magánszemély kaphat meg minden évben, akik kiemelkedő tevékenységükkel hozzájárultak az önkéntesség kultúrájának elterjesztéséhez. 

dr.Virányiné dr. Reichenbach Mónika, Pázmánd Község Polgármestere büszkeséggel tett eleget a fővárosban esedékes ceremónián történő díj átvételének, amely december 7-én volt a Millenáris parkban, s ahol Fülöp Attila, Család-és Esélyteremtési politikáért felelős, helyettes államtitkár adta át a díjakat.

1

2012-ben elnyertük az „Év családbarát önkormányzata díjat – kezdte beszédét a polgármester asszony. Majd a plénum elé szólította azokat a megjelent pázmándi önkéntes vezetőket, „akik nem miniszteri kézfogásért, hanem felebaráti szeretetből tettek mindent…”.

3

A 135 éve tevékenykedő Önkéntes Tűzoltó Egyesület képviseletében Ambrus Sándort és Pálinkás Pétert, a Pázmándi Polgárőrségtől Erdő Bélát, a közösség fenntarthatósága és védelme érdekében tevékenykedő Hollósi Attilát, a Vöröskeresztesek két tagját, Hajdú Zsuzsannát és Ambrus Péternét, valamint az országosan egyedülálló utcabizalmi hálózat képviseletében Csurgó Ferencet és Kertészné Jutkát. A polgármesterasszony elmondta továbbá, a nemes elismerésről szóló díj, az önkéntesekkel és fiatalokkal való összefogás eredményeként méltó helyre került, amely újabb közös sikerként íródik be Pázmánd történelmébe.

5

„Egy fenntartható világot, addig nem lehet teljesen megvalósítani, amíg képe meg nem jelenik sok ember gondolataiban. A jövőképben sok embernek kell dolgoznia, amíg teljessé és meggyőzővé válik. Önkéntességgel gazdasági és szociális jólét, fejlődés teremthető. Ahol a közösség korhatár nélkül alkotójává, megálmodójává válik életterének, közjót teremt magának, létrehozza önszerveződő társadalmát. Ez Pázmánd!”

(dr. Virányiné dr. Reichenbach Mónika)

 4

Mikulás suli-buli

Gyerekszájtól volt hangos a Hét Forrás Művelődési ház nagyterme pénteken, ahol Szent Miklós napján a Mikulás, krampuszai segítségével, egyenként ajándékozta meg az általános iskola tanulóit. A diákok ünnepi énekekkel marasztalták a nagyszakállú télapót.

Advent első vasárnapja

Az idei évben rendhagyó módon a Hét Forrás Művelődési Ház udvarán került felállításra a község karácsonyfája, amelynek díszítése folyamatos lesz az adventi időszakban. A programok alatt forralt borral, forró teával, zsíros kenyérrel és más finomságokkal várták az érdeklődőket.

Sok család látogatott el advent első vasárnapján a pázmándi művelődési házhoz. A Mikulás meseházában adventi koszorúkat készíthettek a gyerekek, míg az udvaron Radványi Gábor képviselő ünnepélyes nyitóbeszédét követően, Vajda Rita előadásán keresztül merenghettünk Wass Albert szavain. A meghitt hangulatot, vallási énekek prezentálásával tette teljessé a Gyertyaláng együttes. Az adventi koszorú első gyertyáját a község díszpolgára Lengyel Sándor gyújtotta meg.

Forrás / fotók: velenceito.info

Pázmánd Község Önkormányzata nevében köszönetet mondunk:

  • A házigazda Pázmánd Községért Közalapítványnak a vendéglátásért
  • A műsorokért Vajda Ritának és a Gyertyaláng együttesnek
  • A karácsonyfa felajánlásáért Izsányi Imréné, Lenke néninek
  • Az Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek a munkáját, továbbá Dani Zsoltnak és Csurgó Norbertnek a segítséget
  • A Mikulás meseházban zajlott kreatív foglalkozás levezetéséért Darabos Anikónak

És nem utolsó sorban a településen élő kedves családoknak, vendégeknek, akik ellátogattak Karácsonyváró rendezvénysorozatunk első állomására

1

2

3

4

5

Öko Mikulás Pázmándon

A Magyar Mikulásszolgálat december 8-ig Pázmándra költözteti a Mikulást. Minden gyermeket és szülőt várnak szeretettel a Mikulás Rezidenciára a Gyerekek Királyságába.

A Mikulás-hagyományokat tiszteletben tartva a Nagy szakállú a környezettudatos életmódra hívja fel kicsik és nagyok figyelmét, minden gyermekkel beszélget a környezetvédelem és az egészséges életmód fontosságáról. Zöld manó és Rosszcsont Krampusz pedig megmutatja, milyen jó szórakozás az újrahasznosítás, milyen egyszerűen össze lehet zsugorítani egy PET palackot és micsoda móka a papír brikett készítés, illetve az energiatermelés az áramtermelő kerékpárral. Ha a nagy munkának vége, jöhet a szórakozás: a kosaras körhinta a lurkók örök kedvence, a himalájai só-téglából kialakított só-szobában pedig különböző játékok várják az aprónépet.

A program végeztével minden kis látogató mosolygós magyar almát és névre szóló(újrafelhasznált papírra nyomtatott) emléklapot kap ajándékba a Mikulástól.

Néhány fontos információ:
A látogatás időtartama só-szoba használattal együtt 50 perc.
A só-szobában átlagosan 20 Celsius fok van!
Aki szeretné igénybe venni a só-szoba szolgáltatását, kérjük, váltócipőt biztosítson a gyermeknek részére.

A MIKULÁS REZIDENCIA nyitva tartása:
December 5-én és 6-án, 9.00 és 15.00 között óvodás és iskolás csoportokat fogad, előzetes bejelentkezés alapján,
december 5-én és 6-án, 15.00 – 17.00 között, valamint dec. 7-én és 8-án 10.00-tól 18.00-ig várja egyéni látogatóit.

Belépőjegy ára: 1800 Ft/fő
Felnőtt kísérő számára a belépés: INGYENES
Csoportos gyerek belépőjegy ára (15 fő felett): 1400 Ft/fő

15 fős gyerekcsoport esetén 1 fő kísérő, 20 fős gyerekcsoport esetén 2 fő kísérő részére ingyenes belépést biztosítunk.

A MIKULÁS REZIDENCIA címe:
2476 Pázmánd, Szőlőhegy Szerelemvölgyi út
Bálint Borárium – www.balintborarium.hu

További információ:
Telefon: 0620-209-59-19
E-mail: mikulas@bal-na.hu
www.mikulasszolgalat.hu

Ünnepi orvosi rendelés

Tájékoztatjuk a kedves lakosságot, hogy 2013. december. 23-án 17 órától 2013. december 30-án reggel 7 óráig folyamatos orvosi ügyelet lesz Velencén a Balatoni u. 65-ben.

Ügyelet telefonszáma a következő:06 22 311-104 

2013. december 23-án és 30-án hétfőn Vereben 12-14 óra között, Pázmándon 14-17 óra között lesz rendelés 

2013. december 30-án 17 órától-2014. január 2-án reggel 7 óráig ismét folyamatos orvosi ügyelet lesz.

Kellemes karácsonyi ünnepeket és egészségben gazdag békés boldog új évet kívánunk.

Miniszteri elismerés Pázmándnak!

Tisztelt Pázmándiak!

Nagy örömmel és büszkeséggel osztom meg Önökkel az Emberi Erőforrások Minisztériumától érkezett levelünket, amely újabb közös sikerként íródik be Pázmánd történelmébe.

dr.Virányiné dr. Reichenbach Mónika
Polgármester

Tisztelt Önkormányzat!

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az önkéntes tevékenység társadalmi elismerése céljából megalapította a Pro Voluntarius díjat, amelyet azon két szervezet és két magánszemély kaphat meg minden évben, akik kiemelkedő tevékenységükkel hozzájárultak az önkéntesség kultúrájának elterjesztéséhez.

Örömmel tájékoztathatom, hogy Miniszter Úr az önkéntesség területén végzett példamutató tevékenysége elismeréseként, miniszteri elismerő oklevélben kívánja részesíteni Önöket!

 A díj átadására 2013. december 7-én 11 órakor kerül sor a Millenáris Park ’D’ csarnokában (1024 Budapest, Kis Rókus utca 16-20.), amelyre szeretettel várjuk Önöket!

 Üdvözlettel:
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Szociális és családügyért felelős államtitkárság
Esélyteremtési Főosztály
1054 Budapest, Akadémia utca 3.

Díszítenek és készülődnek az ovisok

Karácsonyfa díszítéssel segítenek és próbával készülődnek Advent második vasárnapi (december 8) szereplésükre az óvodások, ahol a forró tea, frissen készített lángos és egyéb finomságok mellett a Pázmándi Pitypang Óvoda, valamint a Pázmándi Népdalkör és Citerazenekar színesíti műsorával az eseményt.

A Mikulás meseházában, Szent Miklós személyesen ajándékozza majd meg a gyerekeket. A koszorú második gyertyáját ezúttal is a község egyik díszpolgára, Dr. Kerkuska László gyújtja meg.

1

2

 

4

5

Meghívó közmeghallgatásra

Pázmánd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
2013. december 17.-én 17:00 órai kezdettel
KÖZMEGHALLGATÁST
tart, melyre ezúton tisztelettel meghívom.

Ülés helye:Pázmánd Hét forrás Művelődési ház (2476 Pázmánd Fő utca 66.)

 Napirendi pont:

1.      A település 2014. évi terve

Pázmánd, 2013. december 3.

dr.Virányiné dr. Reichenbach Mónika
polgármester