Tisztelt Lakosok!

Kérjük a vihar és villám károkat az Önkormányzatnál bejelenteni szíveskedjenek akár közterületen, akár magánterületen történt, hogy segíteni tudjunk! (06-22-238-004)

Az alábbiakban láthatják, hogy a 3 éve megkezdett vízelvezető rendszer karbantartásának következtében a településen, csak az alábbi helyeken merültek fel problémák.

Ezen vízmosásokat, illetve nem megfelelően karbantartott árokrendszer részeket a lehető leghamarabb megfelelő állapotba hozzuk. Ahol az árok hiánya illetve eltüntetése következtében merültek fel problémák, ott is megtesszük a szükséges intézkedéseket.

Virányiné Reichenbach Mónika
Polgármester

WP_000730 WP_000731 WP_000732 WP_000733 WP_000734 WP_000736 WP_000737 WP_000742

WP_000740

Megkezdődött a médiatábor

Hétfőn indult a médiatábor, keddig lehet még jelentkezni, hiszen többen jelezték, hogy csak akkor tudnak csatlakozni az ad-hoc “médiamunkásokhoz”. Az első nap délelőttjén Szabó Hédy a Hírvivő felelős szerkesztője akcióban, aki az újság keletkezésébe avatja be a fiatalokat, sok érdekes kiegészítő feladatokkal kiegészítve és segítve a befogadókészséget. Holnaptól indul a televíziós alapismeretek foglalkozás, ahol a kamera előtti és mögötti alapokat prezentálja elméleti és gyakorlati szinten is Éger László (újságíró, Pázmánd TV szerkesztő-műsorvezető) és Simon János (főszerkesztő, operatőr, vágó). Az előadói csapathoz csatlakozik majd Kratancsik Zsolt televíziós eszközismeret prezentációval és E. Várkonyi Péter, aki a fotózás rejtelmeibe avatja be az érdeklődő táborozókat.
DSC_0904DSC_0905 DSC_0906DSC_0907 DSC_0908 DSC_0910

Tájékoztatás útépítési munkálatokról

Tájékoztatjuk a lakókat, hogy 2014. július 8-án kedden 06:00 órától 20:00 óráig útépítés miatt az alább felsorolt utcákon a gépjármű forgalom korlátozásra kerül.

1.Vadász utca                                  

2.Gesztenye fasortól a Diófa utca                

3.Szabadság utcától a Mező utca        

4.Bem utca (a Mező, ill. Alkotmány u. között)        

5.Alkotmány utca a Szabadság utcától             

 Kérjük a lakosokat a gépjárműveket olyan helyen leállítani, ahol az útépítést nem akadályozzák.

Gyermekorvosi rendelés változása

Kedves Szülők!

Pénteken, július 4-én a rendelés helyettesítés miatt változik.
Rendel: Dr Szalai Lídia

8 – 9 Kápolnásnyék
10 – 11 Velence
11.30 – 12 Pázmánd

Megértésüket köszönjük.

Médiatábor

 NEKED VAN MÁR PROGRAMOD?

 Itt a nyár. Úgy tűnik, hogy sűrű szüneted lesz? Vagy még nincs elképzelésed arról, miként töltsd el az idődet? Ha kíváncsi vagy arra, mi történik a Pázmánd TV „szerkesztőségében”, vagy arra,  hogyan dolgoznak az újságírók, akkor gyere el „a Médiatáborba”! És ha már itt vagy, akkor vessz el a munka és a szórakozás különös keverékében:

– vegyél részt a kommunikációs és a közösségi játékokon

– kérdezz bátran és célirányosan

– tanulj, oszd meg tapasztalataidat, ötleteidet a társaiddal

– tartsd nyitva a szemed és jegyzetelj, gondolkodj, mert a tábor során alkotó csoportok alakulnak, akik híreket vadászva cikkeket, interjúkat, majd fotókat és kisfilmet készítenek

Mindezen kívül garantáljuk a jó hangulatot és a felejthetetlen élményeket.

Ha valaki a médiára, mint szakmára gondol, akkor rögtön az odamondós médiaguruk, és a könnyekre fakasztó kritikák jutnak eszébe, de a mi a táborunkban ez egy kicsit másképp működik. Reggelente napindító beszélgetéssel kezdünk, ahol az előző nap élményeit, tanulságait beszéljük meg. Egymás irományait, munkáját építő kritikával illetjük, hozzáállásunk segítő és semmiképpen nem támadó, a célunk az, hogy jobb lehess, hogy fejlődj, és nem az, hogy elvegyük a kedved a média világától.

A tábor díja fejenként 5000 Ft, amely magában foglalja a napi háromszori étkezést és minden egyéb, esetlegesen felmerülő költséget.

10530501_553578424753066_7259752598760561503_o

Lengyel Sándor plébános úr gyémántmiséje

ft. Lengyel Sándor plébános úr

ünnepi gyémánt miséjét az ünnepelt részvételével

ft. Takács Nándor ny. püspök úr

2014. 07.  05-én 10.00-kor

mutatja be a székesfehérvári Szemináriumi Templomban

Pázmándiak az Erzsébet Táborban!

Pázmánd ott az Erzsébet táborban, gyermekeink egy hétig az erdő mező csodáit ismerhetik meg az Önkormányzat jóvoltából!

Készüljenek a júliusi csoport tagjai :

60 éve Isten szolgálatában

Lengyel Sándor neve kevesek számára ismeretlen a településen. A székesfehérvári bazilikában az ő tiszteletére (is) gyémántmisét tartottak.

Bár az atya egészségi állapota miatt nem lehetett ott saját gyémántmiséjén, vagyis a papszentelés 60. évfordulóján tartott hálaadó szentmisén, ott jártunkkor a papi otthonban meglepően jókedvűen és őszinte örömmel fogadta alkalmi látogatóit, ahol polgármester asszony, az egyházközség képviselői és a verebi vizitálók is tiszteletüket tették június 24-én. Az atyának mindenkihez volt egy kedves szava, széles mosollyal, vidám anekdotázással és kézszorításokkal fejezte ki őszinte, jóleső érzelmeit, sőt, még egyet szolmizált is a gyönyörű virágok és ajándékok halmaza közt.  A harangok, a bazilikában felcsendült énekek mind-mind Lengyel Sándort is dicsőítették, ahogy a pázmándi és verebi emberek is tették többen a helyszínen a „szentfalak” között.