Farsangolás az óvodában

A farsangi időszak az ovisokat sem kerülte el, remek programokkal és ötletes jelmezekkel tették színessé az óvónők és szülők segítségével a „fánkos időszakot”. Domak Tiborné Zsuzsa néni foglalta össze megkeresésünkre a tapasztaltakat.

„Sok-sok programmal, játékkal, kézműveskedéssel vártuk a gyerekeket a farsangi időszakban is. A szülők jóvoltából vendégünk volt a Portéka bábszínház, akiknek farsangi műsorán sokat kacagtak az ovisok, majd a Mosolybirodalom csapatának zenés műsora, de legfőképpen a bohóclány lufi hajtogatása csalt mosolyt a gyerekek arcára. A kultúrházban tartott műsoros farsangra sokat, és lelkesen készültünk, az idén hatványozottan jelentkező betegséghullám közepette is. A legkisebbek a méhecskék tavaszi rajzását varázsolták a színpadra. Sok-sok apró kis méhecske szállt ki a kaptárból és szórakoztatta a vendégeket. A középső csoportosok népszokásokra épülő műsorában volt libaterelgetés, kukoricamorzsolás, tollfosztás is. A nagyok előadták szüleiknek, a vendégeknek, hogy mi mindent lehet csinálni a hosszú téli estéken. Mindhárom csoportot nagy tapssal jutalmazta a közönség. (tovább…)

Ismét pázmándi kislány született!

Továbbra is a rózsaszín zászló lobog az Önkormányzat épületén, hiszen január 28-án megszületett Schwartz Renáta. Édesanyjával Nagy Edinával együtt jó egészségnek örvendenek. Szívből gratulálunk az egész családnak!

Dancsó Szabolcs az ország legjobbjai közé lőtte magát

A Pázmándi Lövész Klub versenyzője Dancsó Szabolcs a Görgei Artúr Országos Lövész Emlékverseny megyei megmérettetésén, Székesfehérváron, a Volán lőtéren előkelő második helyen végzett, így kvalifikálta magát az országos döntőre, amely május 16-án lesz Ácson a Kinizsi SE lőterén. A középiskolások kategóriájának „ezüst fiúja” 20 lövéses versenyben lőtte magát a dobogóra. (tovább…)

Testületi ülés – 2015. február 18.

Meghívó

Pázmánd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
2015. február 18. napján 20:00 órai kezdettel
rendes nyílt képviselő-testületi ülést tart, melyre ezúton tisztelettel meghívom.

Az ülés helye: Pázmánd Község Önkormányzata (2476 Pázmánd Fő utca 80.)

Napirendi pontok: (tovább…)

Felhívás! Hóhelyzet!

A kritikus pontok szórására 3 helyen történt meg Big-bag zsákokban a síkosságmentesítő anyag kihelyezése.
1. Alkotmány u.
2. Sportpálya
3. Kossuth u.

Szükség esetén lakosaink is azonnal használhatják amellett, hogy kollégáink folyamatosan végzik a teljes település síkosság mentesítését az időjárás függvényében.

Kérjük használat után a zsákokat takarják vissza.

Köszönjük együttműködésünket.

Szükség esetén értesíthető:

Az Ön utcabizalmija

Virányiné Reichenbach Mónika – polgármester – Tel.: 06-70/453-3656

Zámbóné Vajda Adrienn – alpolgármester  – Tel.: 06-30/607-2215

Sárkány Zoltán – alpolgármester – Tel.: 06-20/433-5440

Erdő Béla – Közterület felügyelő – Tel.: 06-70/333-0377

Ambrus Ferenc – Polgárőrség – Tel.: 06-70/455-2271

Ambrus Sándor – Önkéntes Tűzoltó Egyesület – Tel.: 06-70/334-2709

Technikai hiba miatti ügyfélfogadási szület

Tisztelt Ügyfeleink!

2015. február 10-én, kedden a Hivatal technikai okok miatt (fűtés hiányában) zárva tart. A következő ügyfélfogadási nap: 2015. február 11. (szerda).

Megértésüket köszönjük!

dr. Virányiné dr. Reichenbach Mónika
polgármester
Tel.: 06-70/4533656

Zámbóné Vajda Adrienn
alpolgármester
Tel.: 06-30/6072215

Sárkány Zoltán
alpolgármester
Tel.: 06-20/4335440

Járfás Péterné
jegyző
06-70/8664420

Gyászolunk…

A temetésre a gyászolók részére Pázmánd Község Önkormányzata busz indítását is tervezi. Helyigényeiket  csütörtökig leadhatják az Önkormányzaton.

gyasztavirat_small

Időpont változás! Testületi és bizottsági ülés

Értesítjük a tisztelt képviselőket, alpolgármestereket, bizottsági tagokat, és a lakosságot, hogy a 2015. február 04-re meghirdetett zárt Gazdasági Bizottsági ülés, valamint az utána lévő zárt Képviselő-testületi ülés Kutai Tibor és Lőrincz László képviselő  úr  elfoglaltsága miatt későbbi időpontokban kerülnek megtartásra.

Gazdasági Bizottság zárt ülése: 2015. február 04-én 20:30 órai kezdettel

Gazdasági Bizottság zárt ülésének napirendi pontjai

  1. Kutai Tibor képviselő összeférhetetlenségének ismételt vizsgálata a Fejér Megyei Kormányhivatal felhívása és a Belügyminisztérium szakmai véleménye alapján.Előterjesztő: Tóth László Gazdasági Bizottság Elnöke

Képviselő-testület zárt ülése: 2015. február 04-én 21:30 órai kezdettel (Gazdasági bizottság ülés után)

Képviselő-testület  zárt ülésének napirendi pontjai

  1. Kutai Tibor képviselő összeférhetetlenségének ismételt tárgyalása a Fejér Megyei Kormányhivatal felhívása és a Belügyminisztérium szakmai véleménye, valamint a Gazdasági Bizottság vizsgálata alapján.Előterjesztő: dr. Virányiné dr. Reichenbach Mónika polgármester

Napirendi pontokban és egyebekben változás nem történt.

Meghívó – Gazdasági bizottsági ülés Zárt
Meghívó – Testületi ülés ülés Zárt