Ünnepi megemlékezés bátrakról, a bátraknak Pázmándon

Print Friendly, PDF & Email

Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulójának ünnepi megemlékezésére a Hét Forrás Művelődési Házban, majd a Kopjafánál került sor.

Hagyományszerűen a megemlékezést ünnepi műsorukkal a Pitypang Óvoda nagycsoportosai és a Kempelen Farkas Tagiskola diákjai tették felejthetetlenné a művelődési házban, amelyre sok érdeklődő érkezett. A méltó színpadi programokat követően a Kopjafánál Radványi Gábor és Tóth László települési képviselők koszorúztak. A gyerekek által elhelyezett zászlóhad között szavalatával színesítette Rozgonyi Róbert az ünnepet, aki 15 órától a „A mi Március 15-énk” elnevezésű, Honvédelmi Minisztérium felhívásához csatlakozva, Pázmándot képviselve szavalta el a Nemzeti Dalt. Zámbóné Vajda Adrienn alpolgármester beszédének fő mozgatórugója a bátorságra összpontosult. A teljes ünnepi beszéd az alábbiakban olvasható:

Köszöntöm Önöket!

„Legyen béke, szabadság és egyetértés.” Így kezdődik a 12 pont. Nagy szavaknak tűnnek? Szerintem a változtatni akarás bátor szavai ezek, hiszen minden ember ezek összességére vágyik, csak valaki hirdeti, valaki pedig tesz is érte még március közepén is, amikor általában a többség kerti munkákat végez.

ge087

Önök ugyanolyan bátrak a jelenben, mint hőseink a múltban. Annak ellenére, hogy önök sem mindig elégedettek, pontosan tudják, min, mikor és miért akartak, akarnak változtatni. Ezt együtt, közösen, többször is bebizonyították. Bátorság kell minden változáshoz, minden újhoz, minden fejlesztéshez, mert a szerencse mindig a bátrak mellé áll.

A hősök életpéldájukkal vetítenek rá, hogy kik voltunk, kik vagyunk, és azt is megmutatják, kikké lehetünk. Ők értetik meg velünk, hogyan lehetünk többek holnap, mint ma vagyunk. A jelen hősei azonban Önök, mi vagyunk, akik bátran merünk együtt vállalkozni az újra, s akik céltudatosan ki is tartunk emellett.

Ezekből táplálkozhatunk, amikor településünk fátyolfelhőkkel tarkított egén az egység fogalmát próbáljuk értelmezni. Én olyan faluban szeretnék élni ahol az élet, ha dolgos, kemény is, de méltó és igazságos, értelmes és boldoggá tesz.
Ez ma csak bátorsággal megy.

ge089

A lehetőségek nem esnek maguktól az ölünkbe, de az újakat meg kell ragadni. „Itt az idő, most vagy soha!” Ismerősek a szavak? Petőfi és a többiek tudtak valamit, amit nekünk 2015-ben is kötelességünk továbbvinni, szellemiségét tetteinkbe tudatosan beépíteni. A bátor tettek bizonyítják ugyanis mindennek a létjogosultságát.

Gyerekként még nem értettem, mit akarnak a szüleim ezzel a bátorsággal, hősökről szóló mendemondákkal. Minden évben kiálltunk az ünnepi műsorral, mert kötelező volt. Ma már anyukaként és dolgozó nőként értem, mire gondoltak.

Ennek szellemében: „Legyünk mi is március ifjai eleink példája nyomán, 2015-ben Pázmándon!”

Köszönöm szépen!

Szerző: Pázmánd Sajtó
Fotók: E. Várkonyi Péter


2015-03-18