Ma fejet hajtunk az 56-os forradalom nagyjai előtt. Tiszteletünk mi sem fejezhetné ki jobban, mint az a tudat, hogy az eszme, melyért harcoltak ma is élő. Céljaink ma is közösek: építkezni egy szebb jövőért, együttműködni közös értékek. 1956-ban az eltemetett igazság mindig felszínre került, az emberek véget vetettek a hazugságra épülő látszat világnak, nekifogtak egy szabad, békés, egy önmagára büszke, határokon átívelő nemzet felépítésének.

Ezekben a mai időkben az összetartás, keresztény gyökereink, közösségeink, hagyományaink védelme még nagyobb szerepet kap. Habár sokan érezzük, támogatni, segítő kezet nyújtani ereinkben mélyen kódolt kötelességünk, de jövőbe tekintő tiszta tudattal őrizni országunk, nemzetünk első kell legyen számunkra.

56-ban és mondhatnám még sok sok harc és háború viszontagságos éveiben magyar csak üldöztetésének, és életének, hitének védelmében vált meg szülőföldjétől. Honfitársaink hazaszeretete, az anyaföld tisztelete akkor sem szűnt meg, mikor újra és újra a romokból a semmiből kellett országunk újjáépíteni. Gondoljunk csak pázmándi hőseinkre, a hétköznapok hőseire, kik a világháborúban a Margit-vonal mentén hónapokig az orosz és német csapatok támadásai közt éltek, dolgoztak, művelték földjeiket, éjszakánként kis pincéikbe bújva várva egy jobb jövőt. Mi lett volna velünk, kik élnének most itt a jezsuita gyökereket is őrizve házainkban, ha akkor ők elmenekültek volna egy jobb szebb világba?

Maradtak, és küzdöttek értünk, mindannyian kik az elmúlt évszázadok hányattatásai ellenére unokáiknak, dédunokáiknak Magyarországon, Mária országában akartak egy Boldogabb Szabadabb országot.

Ma fejet hajtunk 56 nagyjai előtt. Hálánk pedig mi sem fejezheti ki jobban, csak ha megbecsüljük mit ránk hagytak örökül, kitartásuk, és példájuk.